Megbízható, felelősségteljes könyvelő és könyvelés Budapest és környékén

Azok a fránya NAV jogszabályok

Ha egy vállalkozó meghallja a NAV szót, akkor bizony nagy valószínűsséggel érez egy kis (na, jó legyünk, őszinték: nagyobb) nyomást, úgy gyomor tájékán. Ennek hátterében az áll, hogy az emberek többsége – ez alól a vállalkozók sem kivételek – hajlamos aggódni, szorongani, félni, sőt, rettegni is a hatóságoktól, a NAV-tól meg aztán főleg. De nem feltétlenül kellene ennek így lennie. Járjuk kicsit körbe ezt a témát!

Mit is nevezünk adónak?

Az adó fogalmát definíció szerint tulajdonképpen valahogyan úgy lehetne megfogalmazni, hogy a közszükségletek kielégítését szolgáló közbevételek egyik, s lényegében leggyakoribb fajtája.

Mit is nevezünk adóhatóságnak?

Az adóhatóság az, amely az adózóra nézve jogokat és kötelezettségeket határoz meg, valamint ellenőrzést végez és nyilvántartást is vezet.

Mit ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és miről vezet nyilvántartást?

A NAV ellenőrzi például az adókötelezettségek teljesítését és a joggyakorlás törvényességét. Nyilvántartást vezet például az adózást érintő tényekről, adatokról, körülményekről.

Melyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei?

Az alábbiak:
  • a Központi Hivatal,
  • a Bűnügyi Főigazgatóság,
  • az Informatikai Intézet,
  • a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet.

Melyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó hatósági eljáró szervek?

Első fokon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alsó fokú adóztatási szervei:
  • a megyei (fővárosi) adóigazgatóságok,
  • a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága (a továbbiakban: KAIG).
Másodfokon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal középfokú adóztatási szervei:
  • a regionális adó főigazgatóságok,
  • a Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság (a továbbiakban: KAVFIG).

Így adózunk 2017-ben 

2017-re vonatkozóan számos módosítás és újítás lépett életbe, csak, hogy egy párat említsünk: áfa csökkentés, cafeteria-rendszer átalakulások, jövedéki adóváltozás, családi kedvezmény növekedés, kedvezőbb KATA és KIVA rendszerek. Ezekkel kapcsolatban vannak fent információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal weboldalán (https://www.nav.gov.hu/nav/inf_fuz). Itt meg lehet tekinteni a NAV szakemberei által készített tájékoztató anyagokat, melyek tartalmazzák a fontosabb előírásokat, normákat és tudnivalókat. Ha a honlapon található információk nem bizonyulnak elegendőnek, akkor érdemes felkeresni a NAV ügyfélszolgálatát, ahol személyesen lesznek majd a segítségünkre.